A kiváltó szavak jelentése, jellemzése és magyarázata az online marketing szakszótárban.

EN

Kiváltó szavak



A kiváltó szavakat definíciói

Egyik meghatározásuk szerint olyan szavakról van szó, amelyek arra ösztönöznek egy felhasználót, hogy elvégezzen valamilyen cselekvést – például hogy rákattintson egy hivatkozásra, a webhelyen maradjon, feliratkozzon egy email listára, vagy – legjobb esetben – vásároljon egy terméket, vagy vegyen igénybe egy szolgáltatást. Röviden tehát „varázsszavak”.

 

A kiváltó szavak szerepe

A legnagyobb marketing ügynökségek és szakértők által folytatott tesztek ezrei (vagy akár százezrei) az elmúlt évszázad során kimutatták, hogy léteznek bizonyos szavak, amelyek egy értékesítési szövegben elhelyezve képesek megnövelni a konverziós arányt, míg ugyanezen szavak rokonértelmű megfelelői – amelyek jelentésükben nem különböznek tőlük – képesek akár ronthatnak is rajta.

 

Ha például szeretnél eladni egy virágtermesztésről szóló információs terméket, akkor nem mindegy, hogy a marketing szöveg a „Fedezd fel a …” vagy az „Ismerd meg a…” szavakkal kezdődik. Az egyik verzió több konverziót hoz majd, mint a másik.

Egy online marketingesnek tehát tisztában kell lennie azzal, hogy mely szavak és kifejezések hatnak pozitívan az emberek gondolkodására, és melyeket érdemes kerülni egy értékesítési szövegben.

 

 

A kiváltó szavak másik fajtája az emailekkel kapcsolatos

Habár egy értékesítési email tartalmazhat az előző meghatározásnak megfelelő kiváltó szavakat (amiknek célja, hogy az olvasókból valamilyen reakciót váltsanak ki), bizonyos emailekben található kifejezések képesek a levelezőrendszer levélszemét (spam) szűrőjét is aktiválni. Ilyen esetben ezek szavak a szűrőből „váltanak ki” egy reakciót.

Egy ilyen szűrőrendszerben a felhasználó beállíthatja, hogy bizonyos „kiváltó szavakat” tartalmazó emailek automatikusan a levélszemét közé vagy azonnali törlésre kerüljenek – például „ingyen pénz”, „nyereményjáték”, vagy bármilyen más, a felhasználó által megszabott szó vagy kifejezés.

 

Egy online marketinggel foglalkozó személy, aki szeretné, hogy emailjei minél több emberhez eljussanak többféleképpen is megkerülheti ezt az akadályt:

 

  • Felkérheti feliratkozóikat, hogy kapcsolják ki spamszűrőiket (ez valószínűleg nem túl reális kérés).
     
  • Megpróbálhatja elkerülni ezen szavak használatát, de nem egyszerű egyfolytában mindenre szinonimákat keresni, és egy idő után ez a feladat csak egyre fárasztóbbá válik. Mint ahogy a kiváltó szavak előző definíciójában is említettük, bizonyos alternatívák akár ronthatnak is a konverziós arányon.
     
  • A leggyakrabban használt módszer a különböző kiváltó szavak megváltoztatása úgy, hogy a szűrők ne ismerjék fel őket, de az olvasók igen. Például az „ingyenes” szót „I-N-G-Y-E-N-E-S” formában is lehet írni, stb.
     



Gyakori kérdések


Mik azok a kiváltó szavak?

Olyan szavak, vagy kifejezések, amelyek egy adott cselekvésre ösztönöznek egy érdeklődőt, vagy lehetséges vásárlót. Ilyen például a „Vásárolja meg most…”, vagy „Fedezze fel a …” és így tovább.


Mire valók a kiváltó szavak?

A kiváltó szavak célja, hogy fellendítsék egy ajánlat konverziós arányát. Ennek érdekében elhelyezhetők hirdetésekben, landing oldalakon, emailekben, videókban és egyéb tartalmakban is.


Online marketing SEO, keresőoptimalizálás

Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.04.30-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.

*egy éves megrendelés esetén


Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!