Ismerd meg a Blog and Ping kifejezés jelentését az online marketing szakszótárból!

EN

Blog and Ping



 

A ping egy számítógépes hálózatokban használt eszköz. Segítségével ellenőrizhető, hogy egy számítógép képes-e elérni egy hálózaton hozzákapcsolt másik számítógépet, és hogy a számítógépek közötti kapcsolat megfelelően működik-e. Pingelés során „A” számítógép egy jelet küld a hálózaton keresztül „B” számítógépnek, és a ping eszköz leméri, hogy „B” számítógépnek mennyi időre van szüksége, hogy választ küldjön „A” számítógépnek. Ez alapján megállapítható a két számítógép közötti elérhetőség.

Egy hasonló eszköz segítségével más weboldalak – főleg keresőmotorok – értesíthetőek arról, hogy egy blogra új bejegyzés került fel. Ilyenkor a pingelő eszközt minden keresőmotor irányába be kell állítani.

 

Blog and Ping lényege

 

A módszer lényege értesíteni a keresőmotorok robotjait az új tartalomról, és „meginvitálni” őket, hogy indexeljék azt, illetve azokat az oldalakat amikre az új blogbejegyzésben elhelyezett hivatkozások mutatnak. Az új bejegyzések így sokkal hamarabb indexelésre kerülhetnek, mint egyébként.

 

A Blog and Ping módszer nem újdonság, hiszen már 2005-ben is igazán népszerűnek számított. Sajnos, mint sok más lehetőséget, a rosszindulatú felhasználók ezt is kihasználták, és automatikusan generált értéktelen blogbejegyzésekről értesítették a keresőmotoroknak pingelés segítségével. Ez is egyfajta spamnek számít, és spingként is szokás emlegetni (a spam és a ping szó kombinációja). Az alsóbbrendű tartalommal elárasztott keresőmotoroknak lépniük kellett – az eszközölt változtatások (például hogy a robotok nem követnek minden hivatkozást automatikusan a blogokon belül) sajnos a Blog and Ping módszer hatékonyságának csökkenéséhez vezettek azok számára is, akik becsületesen használták azt.
 




Gyakori kérdések


Mi az a Blog and Ping?

A blog and ping azt jelenti, hogy miután egy új bejegyzést publikálsz blogodon, erről értesítést küldesz egy keresőmotornak.


Miért hasznos a Blog and Ping?

A blog and ping gyorsan értesíti a megcélzott keresőmotorokat az új tartalomról, hogy azok minél előbb indexelhessék azt (habár a gyorsabb indexelés nem garantált).


Hatékony honlapüzemeltetés SEO, keresőoptimalizálás

Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.04.30-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.

*egy éves megrendelés esetén


Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!